Nem csak a régi autókban vannak jó csavarok!

Hiszen jó csavar szinte mindenbe kell, amit az ember komplex fizikai kreálmányként megalkot. Vagy csavar, vagy valami ilyen funkciót ellátó összetevő. Az van a fejünkben, hogy a tartósság kulcseleme a jó rögzítés, és ez nem véletlen. Én csodának tartom, hogy apró alkotóelemekből valami komplex szerkezet felépül, és pláne lenyűgöz, ha egy emberöltőn át egyben marad…

Gondoljunk bele, miféle csodával van dolgunk, amikor egy 70-es évekbeli autó még ma is beindul… Milyen nagyszerű alkotások ezek, hiába az ipar termékei, mégis már-már művészi kreálmányok!

Mióta volt dolgom a Csavar Holding nevű hellyel, már meg vagyok győződve róla, hogy mindent, bármi művészi szintre lehet emelni. Akár olyasmit is, amit talán nagyon hétköznapi szakmunkának tartunk… Amikor építünk valamit, és annyira az utókornak (is) szánjuk azt, hogy talán bízunk benne, még 80-100 év múlva is állni fog, valakinek mondjuk az otthont jelenti majd, akkor hamar rájövünk: nem hibázhatunk semmiben. Olyasmiben sem, mint a gipszkarton csavar méretek és hasonlók, akkor sem, ha valamit 10 évre szánunk és akkor sem, amikor 100-ra!

Kellenek az olyan partnerek, mint a csavarholding.hu! Legyen szó a tökéletes gipszkarton csavar méretekről, a minőségi festett csavarokról, bármiről, amin belül valamiféle maximalizmusra törekszünk, mert adunk a minőségre. A Csavar Holding nekünk egy fontos láb volt ebben a minőségmegtartásban, amikor építkeztünk. Rövid határidővel készítenek is festett csavarokat mondjuk, semmiképp ne egy felületes nagykerre gondoljunk, ha rájuk tekintünk!

A jelszavaik, amikben jól tetten érhető, és amikkel jól jellemezhető, hogy mennyivel kiválóbbak, mint egy-két konkurencia: időtálló, méghozzá a megfogalmazásuk szerint RENDKÍVÜL időtálló, speciálisan kemény csavarok, amik hosszú időre szólnak. Ilyenek is akadnak náluk, ezért nem lövünk mellé, ha valami nagyon kulcsfontosságú dologban kérjük épp a segítségüket. A garanciális cserétől kezdve a rendkívüli kiszállításig, továbbá másban is kitűnnek a piacukon belül.

Állítólag valami különleges festéket használnak mondjuk a saját gyártású dolgaiknál, de érdemes mindennek utánaolvasni a honlapjukon, hogy értsük. Mert nekem sem ez a szakmám… Náluk nem pereg le a festék – ezt mondják mindenesetre -, egyesével, aprólékosan néznek át mindent, amit kiadnak a kezeik közül, velük nem kell görcsölni, hogy valami hiányozni fog, vagy hibádzik. Erről szól a jó hírük!

Nekem tetszenek az ilyen kisebb, megszólítható, kommunikációsan könnyebben elérhető műhelyek, mint a multik! Valahogy azt is érzem velük kapcsolatban, hogy jobban beleteszik a szívüket-lelküket, mert ez a dolog ez a “biznisz” mégiscsak az övék, a sajátjuk, nem hatalmas hierarchiában dolgoznak rengeteg beosztottal (gondolom), úgyhogy jobban oda tudnak figyelni minden egyes ügyfelükre. Én tényleg ezt érzem/ezt éreztem.

Nyilván, megalapozza ez utóbbit mondjuk a honlapjuk tetszetőssége is, és nem csak arról van szó, hogy mindig stimmelnek a rendeléskor a gipszkarton csavar méretek, hanem minden egyes egyéni igényre is külön figyelmet fordítanak. Szóval jó velük dolgozni. Ismétlem magamat: megnyugtató – tényleg ez talán a leglényegesebb kifejezés. Sokan, az építkezésünkkor azt mesélték róluk a munkások közül, hogy ezeket az egyéni problémákat alaposan megvizsgálva húztak ők már ki sok megcsúszott építkezést a csávából.

Szóval, minden szakmának (az elsőre látszólag legkevésbé különlegesnek is) megvannak a saját fontos kritériumai, amiket minimálisan be kell tartani, de azon felül fontos, hogy mindenki belerakja még saját szorgalmából és tudásából azt a kis plusz részt, amit a Csavar Holding is belerakott!