Energetikai tanúsítvány gyorsan, bárhol az országban

Sokan vagyunk úgy azzal, hogy szeretünk belemélyedni egy-egy műszaki témába. És minél jobban érdekel minket az adott dolog, annál klasszabb dolgokra bukkanhatunk az interneten. Én is így jártam, mikor felkerestem az e-tanusitas.eu oldalát, ahol mindent meg lehet tudni az energetikai tanúsításról és tanúsítványról.

A műszaki területek folyton változnak, fejődnek, csakúgy, mint a világ minden szegmense. Amikor gyerek voltam, még el sem tudtuk képzelni, hogy valaha létezik majd olyan, hogy energetikai tanúsítvány, hogy csak ennek a birtokában lehet eladni egy ingatlant. Pedig ha belegondolunk, igen hasznos dolog ez a tanúsítvány, hisz a leendő vevő így tudja, hogy milyen rezsiköltségre számíthat. Le van írva, feketén-fehéren.

Azt már megszokhattuk, hogy ha mosógépet, porszívót, hűtőt vásárolunk, akkor megnézzük, hogy mennyi energiát is fogyaszt. Jó, hogy a fogyasztást, a környezetvédelmet már nem csak ezeknél a berendezéseknél nézzük, hanem saját otthonunknál is.

e-tanusitas.eu/energetikai-tanusitvany-arak – itt részletesen le van írva ennek az egésznek a menete. Az ecoteam csapata pedig készen áll, hogy elkészítse bárki energetikai tanúsítását. Ezt egyébként jogszabály írja elő, hogy ha valaki eladja az ingatlanát, akkor meg kell csináltatni.

e-tanusitas.eu.energetikai-tanusitvany-arak

Nem mindegy azonban, hogy kivel és hogy készítteti el az ember a tanúsítványt. e-tanusitas.eu/energetikai-tanusitvany-arak – ők az ország egész területén áll a szolgáltatást igénybe vevők rendelkezésére. Hasonlóan, mint például egy hűtőgépnél, itt is egy skálán jelzik, hogy az adott ingatlan hol helyezkedik el a minimális energiaigényűtől egészen a kiemelkedően rosszig. Az AA++-tól indul a skála és az utolsó állomás a JJ. Ahhoz, hogy megtudjuk, hogy a mi ingatlanunk melyik kategóriába esik, egyszerűen csak fel kell keresnünk az e-tanusitas.eu/energetikai-tanusitvany-arak oldalt, akik 24 órán belül elkészítik a tanúsítványt.

Na de ne szaladjunk ennyire előre. A folyamat azzal kezdődik, hogy felhívjuk az e-tanusitas.eu-t. Ezt minden hétköznap reggel és este 8 között meg lehet tenni, így könnyítve meg azok dolgát is, akik csak késő délután, vagy épp az esti órákban érnek rá ilyen típusú ügyeket intézni. Szerintem ez egy nagyon jó ötlet, hiszen sokan vannak azok, akiknek a munkájuk nem teszi lehetővé, hogy napközben telefonáljanak. Ekkor pár adatot meg kell adni, majd egy előre megbeszélt időpontban már érkeznek is a szakemberek, hogy felmérjék az ingatlant.

Lehet ez az ország bármely pontján. Külön kiszállítási díjat pedig csak akkor számítanak fel, ha az adott település nagyon távol van valamely nagyvárostól. Ezt egyébként előre jelzik is, szóval nem lesz meglepetés. Amikor kiérkezik a szakértő és megnézi a házunkat, ezt hívják helyszíni felmérésnek. Ilyenkor érdemes már tudni, hogy az ingatlan milyen helyrajzi számon található, illetve nagy segítség az is, ha minden papírt előkészítünk, ami az ingatlannal kapcsolatos. Gondolok itt például az alaprajzra, tervrajzokra, ilyesmikre.

A szakértő ekkor megnézi, hogy milyen állapotban vannak a nyílászárók, hogy milyen a fűtési rendszer és ellenőrzi az ingatlan lehűlő felületeit is. Ezen kívül pedig a padló és födém állapotát, valamint a melegvízellátó rendszert.

A beküldött adatok alapján aztán elkészül a tanúsítvány, 24 órán belül, de ha nagyon sürgős, akkor 12 órán belül is elkészíti az e-tanusitas.eu. Sokszor tényleg sürgős eladni egy ingatlant, ilyenkor sokat számít, hogy mikorra lesz minden teljesen rendben. Ezért is érdemes olyan helyen elkészíttetni az energetikai tanúsítványt, ahol gyorsan, pontosan megcsinálják. Egy olyan cég, ami megbízható, tapasztalt és minőségi, alapos munkát végez. Az e-tanusitas.eu csapata egy ilyen csapat.

A tanúsítványról egyébként számlát is kapunk és kérhetjük, hogy e-mailben is kapjuk meg. Egyébként a cég digitálisan tíz évig tárolja. Az e-tanusitas.eu-nál nem csak azért érdemes elkészíttetni a tanúsítványt, mert gyors és alapos munkát végeznek. Több más szempont mellett azért is, mert kapunk egy ingatlan kisokost is, amiből megtudjuk, hogy mit tehetünk azért, hogy kevesebb energiát fogyasszunk és így kevésbé terheljük a környezetünket.