Egy műszaki magazin számára is fontos a keresőoptimalizálás

A műszaki kütyük nagyon sokáig foglalkoztattak. Ez szerintem a természetes következő lépés, ha az ember gyerekként szerette az építős játékokat. És nehéz lenne találni jobb jelentkezőt erre a címre, mint én. Imádtam mindig is építeni, bár a saját kreativitásomat általában csak történetekben tudtam megélni. Tényleg nem lett volna rossz, ha a játékok után valódi műszaki ismeretekre tettem volna szert. Egy gond volt csak ezzel.

Ez pedig nem más, minthogy a műszaki dolgokról apámtól tudtam volna tanulni. Ez pedig nem egy egyszerű feladat. Édesapámat egyáltalán nem lehet szigorúnak vagy mogorvának mondani. Mégis, ha arról van szó, hogy valamit el kellett intézni a ház körül, sosem tanította meg nekem, hogy miként tudnám magamtól megjavítani az adott szerkezetet. Egyszerűen csak mutatta, hogy azt adjam oda neki és ő csinálta a dolgok nagy részét.

Talán ezért is került olyan sok időbe, mire segítséget kértem az internetes oldalam népszerűsítéséhez. Egyszerűen hozzá voltam szokva, hogy mindent magamtól kell kitalálnom. A Keresőben Első oldala azonban megmutatta, hogy igenis vannak dolgok, amikhez muszáj egy útmutató és néha még akár ennél is több. Mikor már hónapok óta nem ment az internetes biznisz, úgy döntöttem, hogy utánanézek pár módszernek, ami talán segíthet nekem. Az első helyen egy „Prémium minőségű keresőoptimalizálás csakis Neked a saját témádban!” feliratot találtam, ami a korábban említett oldalra irányított át.

A Keresőben Első, mint azt a neve is sugallja, ezt az előkelő helyet ajánlja nekünk a szolgáltatásáért cserébe. Számomra ez egy valóban nagyszerű ajánlat volt, hiszen már az első pillanatban bizonyították a saját oldalukon, hogy a módszerük működik. Pedig az interneten még ebben a szolgáltatásban is rengeteg különböző oldal küzd egymással. A Keresőben Első azonban tudja a titkot, amivel még így is az első helyen tudott kikötni.

Elég egyébként csak ránézni az oldalukra és rögtön érezhetjük, hogy itt valami többről van szó, mint egy egyszerű biznisz. Az oldal átlátható és könnyen érthető bárki számára. Szerintem ez pedig van olyan fontos, mint a helyezés. Az interneten az egyik legértékesebb dolog, az idő. Mivel végtelen számú lehetősége van az ügyfélnek, ezért csak azt fogja használni, amelyik a legkényelmesebb élményt biztosítja neki. A Keresőben Első pedig tisztában volt ezzel is.

A „Prémium minőségű keresőoptimalizálás csakis Neked a saját témádban!” felirat a keresőoptimalizálást említi meg. Nekem korábban fogalmam sem volt arról, hogy mit jelent ez a kifejezés. Kiderült, hogy ez volt az egyik fő indok, ami miatt nem tudott beindulni az online üzletem. A keresőoptimalizálás segítségével meg tudjuk mutatni a különböző kereső programoknak, hogy az oldalunk releváns és a legjobb az adott témában. Így pedig a lehetséges vásárlónak nem kell több oldalt átlapoznia, mire megtalál minket.

Ezt egy fantasztikus lehetőségnek tartottam és úgy éreztem, hogy az oldal kellő információt biztosított ahhoz, hogy kicsit átlássam a módszereiket és megbízzak bennük. Így pedig nagyon hamar azon kaptam magam, hogy a telefonszámukat tárcsázom. Az ügyintézés nagyon prímán ment. Tisztában voltak vele, hogy a keresőoptimalizálás mennyire egy személyre szabott dolog tud lenni, ezért mindenben kikérték a véleményemet. Így pedig nemsokára végre elkezdtek jönni az ügyfelek. Ezt az egészet pedig egy „Prémium minőségű keresőoptimalizálás csakis Neked a saját témádban!” feliratnak köszönhetem.