Apa mindent megold
Apukám alapvetően műszaki érdeklődésű ember – villamosmérnökként végzett, de a szerteágazó érdeklődésének köszönhetően sokféle területhez ért. Az egyik legnagyobb szenvedélye a hangtechnikával kapcsolatos – rengeteget olvasgat a témában különböző műszaki magazinok és portálok felületein, mindenféle hangtechnikai berendezéseket nézeget, sőt saját maga is tervezett már hangfalat – de igazából szinte bármilyen műszaki témában kérhetek tőle segítséget.
Tekintve, hogy nem igazán konyítok a műszaki témákhoz, a segítségre őszintén szólva elég gyakran rá vagyok szorulva. Gyakran hívogatom mindenféle pitiáner dologgal, legutóbb viszont egy összetettebb kérdést tettem fel neki: mi a véleménye a napelemekről, megéri-e beruházni rá, és amennyiben igen, mire számítsak a használata során?
Apukám, ha valamit nem is tud azonnal fejből, meg szokta nekem találni azokat a forrásokat, ahol érdemes körülnézni. Így történt ez most is: nem sokkal később átküldött egy linket, hogy ott nézzek körül, ennél jobban nem tudná összefoglalni ő sem.
Az oldal a napelempalyazatok.hu volt, és bár először azt gondoltam, hogy nagyon nehezen fogok kiigazodni rajta (általában nehezen értelmezem az érdeklődésemtől távol álló szakszövegeket), hamar rájöttem, hogy a weboldal valójában pont az olyan laikusok számára tartalmaz rendkívül hasznos információkat, mint amilyen én is vagyok.
Az első, amibe az oldalon belefutottam, igazából nem is a napelemekkel kapcsolatos műszaki tudnivalókra vonatkozott – hosszú leírás foglalkozik ugyanis a napelem rendszerek telepítéséhez igénybe vehetők különböző napelem hitel konstrukciók. Rengetegféle pályázat van, külön vállalkozóknak, magánszemélyeknek, sőt speciális, tanyafejlesztéshez igénybe vehető hitel is létezik – utóbbinak azonban feltétele, hogy a pályázó életvitelszerűen a fejlesztendő tanyán éljen.
Nem kell tehát önerőből kigazdálkodni a költségeket, ami azért is nagyon szerencsés, mert – mint később, az oldalon tovább bogarászva megtudtam – a napelemrendszer telepítése nem kifejezetten olcsó mulatság. Ráadásul mivel hosszú távú befektetésként érdemes gondolni rá, nagyon nem kifizetődő a telepítéskor spórolni az alkatrészeken és a telepítést végző csapat szakértelmén, ha ugyanis a silányabb minőséget választjuk abban a reményben, hogy így olcsóbban úszhatjuk meg a beruházást, hosszú távon sajnos rá fogunk jönni a döntésünk hátulütőire. Nevezetesen arra, hogy a silányabb minőségű alkatrészek hamarabb mennek tönkre – így költhetünk pluszban a javításukra vagy a cseréjükre, tehát sokkal rosszabbul járunk anyagilag, mint akkor, ha az elején nem garasoskodunk, és a szükséges összeget invesztáljuk a rendszerbe.
A napelempalyazatok.hu csapatát választva azonban ilyen malőrtől nem kell tartanunk, részletes leírást adnak ugyanis a napelemrendszer legfontosabb alkatrészeiről, valamint azok működéséről, felhívva ezzel a figyelmünket az ezekkel kapcsolatos buktatókra, továbbá amennyiben tőlük kérünk árajánlatot, egészen biztosak lehetünk benne, hogy csakis a legjobb minőségű alkatrészekkel fognak dolgozni.
A legfontosabb egyébként az inverter és a panelek megfelelő minősége. Előbbi a napelemrendszer szíve, ez teszi ugyanis lehetővé, hogy a napelemek által termelt egyenáramból a háztartásunkban is felhasználható váltóáram legyen, amelyről a különböző eszközeinket működtetni tudjuk, utóbbiak esetében pedig a strapabíróság az egyik legfontosabb szempont, folyamatosan ki lesznek téve ugyanis az időjárás viszontagságainak. Mindkettőnél nagyon fontos tehát, hogy a legjobb minőséget garantáló gyártót válasszuk.
A napelempalyazatok.hu tehát egy rendkívül összeszedett és kompakt információforrás mindazok számára, akik napelemrendszer telepítésén gondolkodnak, minden szükségeset megtudhatunk ugyanis a műszaki információkról és az igénybe vehető pályázatokról, valamint az oldalon egy nagyon egyszerű felületen keresztül azonnal árajánlatot is kérhetünk.
Mivel a napelemrendszer telepítése nem csak a környezetet kíméli, hanem hosszú távon a pénztárcánkat is, érdemes belevágnunk a dologba. A napelempalyazatok.hu-t választva csak jól jöhetünk ki a dologból, ha pedig hiányoznának az anyagi forrásaink a beruházáshoz, a napelem hitel jelentheti a megoldást.