Rajongok a mindenféle autókért. Nem számít, hogy veterán vagy modern, én állandóan az autós híreket bújom. Éppen ezért tavaly a családom nem is gondolkozott sokat, hogy mit vegyen a születésnapomra. Egy tesztpályára vittek, ahol kipróbálhattam, hogy milyen érzés egy valódi veterán autót vezetni! Én pedig tényleg beleéltem magam a történetbe, mivel amikor ezek a kocsik népszerűek voltak, még az emberek világnézete is kicsit más volt, kevesebbet rohantunk és interneteztünk például. Ezért jó időnként visszatérni a retro dolgokhoz, és ezáltal kiszakadni a hétköznapokból.
Az autós hírekre visszatérve, azokban persze mostanában viszonylag kevés szó esik a veterán autókról, néha említik csak őket egy-egy rendezvény kapcsán. Az elektromos autók viszont annál felkapottabbak. Ezekkel szerintem csak egy baj van: a tűzveszély. Sokszor hallottam, hogy a tűzoltók állítólag vért izzadnak egy-egy ilyen jármű eloltásakor. Akkor lehet, hogy a régi mégiscsak jobb volt, főleg hogy a mai modern komputeres autókban már kismilliónyi alkatrész mehet tönkre vagy kaphat lángra?
A tűz-és robbanásveszély elhárítása, illetve megelőzése valóban mindenhol fontos, ahol emberéletek veszélybe kerülhetnek. Ezért profi szakemberekre van szükség, akik felelős döntéseket hoznak, hogy elkerülhessük a bajt. A “Robbanásbiztos berendezés szerelője szakmai képzés – Oktatozone” tanfolyam pontosan azoknak való, akik éreznek magukban affinitást ehhez, és szívesen sajátítanának el egy új, keresett szakmát.
Röviden a “Robbanásbiztos berendezés szerelője szakmai képzés – Oktatozone” képzésről:
A tanfolyamhoz megfelelő előképzettség megléte szükséges, ezt több területről is elfogadják. Az oktatozone.hu oldalán pontosan megtaláljuk, hogy mit fogadnak el. Tapasztalatunk meglétéről igazolást kell bemutatni, ennek a formanyomtatványát pedig kényelmesen be tudjuk szerezni a weboldalról.
Orvosi alkalmassági igazolást szintén kérnek, de ezt megszerezni sem annyira bonyolult. Az ország területén számos egészségügyi intézmény el tudja végezni a vizsgálatot, az oktatozone.hu ezért erről is külön listát ad a kezünkbe, levéve rólunk az adminisztráció miatti fejfájás egy részét.
A tanfolyam elvégzése államilag akkreditált bizonyítványt eredményez, a vizsga pedig szigorú, a megfelelő szerv által meghatározott szempontok alapján történik.
Az oktatozone.hu már régóta jelen van a felnőttképzési piacon, ebből kifolyólag az oktatók is rengeteg tudással rendelkeznek. Ezen időszak alatt sokat változtak a munkaadók igényei, az oktatozone.hu pedig igyekszik úgy alakítani tanfolyamait mind a kínálat, mind pedig a tananyag tekintetében, hogy mindenki jól járjon. Ebből kifolyólag gyakorlatorientáltak a tanfolyamok – miközben az elméleti oktatást számos esetben online folytatják le, ezzel megkönnyítve azok dolgát, akiknek máshonnan kellene beutaznia az iskolába, vagy betegség miatt máskülönben ki kellene hagyniuk egy alkalmat. Az itteni tananyagokat az intézmény állította össze, ugyanezt tehát sehol máshol nem fogjuk megtalálni.
Az oktatozone.hu elhivatott az iránt, hogy megfizethető költségek mellett megfelelően felkészített szakembereket képezzen, akik sikerrel veszik az akadályokat – az első ilyen a vizsga szokott lenni, de az elég jól mutatja az oktatozone.hu sikerét, hogy ez szinte kivétel nélkül az összes diáknak sikerülni szokott. Ez már egy jó kezdet, mivel ezután újabb szakmai kihívások jönnek majd, ha egy új területen helyezkedünk el. Az oktatozone.hu-nál viszont garantált, hogy már a tanfolyam végén is elmondhatjuk, hogy sok mindent láttunk már, ami új mesterségünkhöz köthető.
Azt hiszem, ez a tanfolyam ugyanolyan jó ajándék lett volna nekem a születésnapomra, mint a veterán élményvezetés. De amint látom, hamarosan indul a következő csoport, és van részletfizetési lehetőség. Ezek után nem is kérdés, hogy belevágok-e…