Aki akár csak egy kicsit is ismer, tudja, hogy nagy rajongója vagyok a veterán autóknak. Ha beszélgetésbe elegyedek valakivel, biztos lehet benne, hogy előbb-utóbb valahogy erre fogom terelni a témát. A modern kocsikat egyáltalán nem szeretem. Persze biztosan vannak ezeknek is előnyei, praktikusak vagy éppen strapabíróbbak, de számomra a veterán autókat semmi sem múlja felül. Nekem ne mondja senki egy modern autóra, hogy szép. Aki ezt mondja, még biztosan sosem látott igazi veterán járműveket. Az egyik legkedvesebb elfoglaltságom, hogy eljárok a régi autók találkozóira, vagy ilyen témájú kiállításokra. Amikor családot alapítottam, féltem attól, hogy erről a hobbimról le kell majd mondanom. Azonban kellemes csalódás ért, ugyanis családdal is el lehet járni ilyen helyekre, sőt: sok más családdal is összetalálkoztunk már a veterán autó felvonulásokon, és barátságokat is kötöttünk. Egyszer még hasznos tanácsot is kaptunk, fejlesztő tornával kapcsolatban. Szóba került, hogy aggódunk, mert úgy vettük észre, hogy a kislányunk le van maradva a fejlődésben. Azt mondták nekünk, hogy járjunk vele tsmt tornára. Mi még sosem hallottunk erről korábban.
Később rá is kerestünk a neten: a tsmt torna mire jó? Annyira sok találatot adott ki, hogy elsőnek azt sem tudtuk, melyikre kattintsunk rá, és mit olvassunk el. Az ilyen internetes keresésekkel az a baj, hogy elképesztően sok információ kering a weben, és időnként nem könnyű megállapítani, hogy mi belőle az igaz és mi nem. Nekünk sem volt egyszerű dolgunk. Mivel a gyerekünk egészségéről volt szó, semmiképpen nem akartunk hamis információkat látni. Ezért úgy döntöttünk, hogy keresünk egy weboldalt, ami a leginkább szimpatikus a számunkra, és megpróbálunk csak arról a helyről tájékozódni. Így kerültünk a Mosolykulcs Fejlesztőház felületére. Azért tetszett meg nekünk, mert egyrészt nagyon igényes és jól áttekinthető weboldal volt, másrészt pedig rögtön láttuk hogy nagyon fontos számukra a gyerekek biztonsága és motivációja. Minden foglalkozásukat játékos formában tartják, ezzel pedig elérik hogy a gyerekek élvezzék a feladataik végrehajtását. Ha jó a hangulatuk és szívesen járnak a fejlesztőházba, akkor a fejlődésük is minden bizonnyal látványosabb lesz.
A mosolykulcs.hu weboldaláról kiderül, hogy többféle vizsgálat érhető el náluk. Ezek nagyon fontosak, mert segítenek annak megállapításában, hogy a gyerekek milyen mértékben vannak lemaradva a fejlődésben, és mely területeken kell a leginkább foglalkozni velük. A vizsgálatok után pedig számos fejlesztő programra járhatunk. Elérhető logopédia, gyermekpszichológia, gyógypedagógia, baba-mama foglalkozások…
A honlapon az is kiderül, hogy a tsmt torna mire jó. Nagyon sokféle területet képes fejleszteni, olyanokat is, amikre nem is biztos hogy gondolnánk. Hatással van a beszédfejlődésre, a szociális, érzelmi, és értelmi képességekre, a személyiségre, és természetesen a mozgásra is. Mint minden egészségügyi probléma esetében, a gyerekek fejlődésénél is különlegesen fontos a korai felismerés. A szülőknek nehéz szembesülni azzal, hogy le van maradva a gyermekük, és emiatt gyakran abba a hibába esnek, hogy próbálják halogatni a dolgot, valamint magukkal is elhitetni, hogy nincsen semmi baj. Pedig nem szabad elfelejteni, hogy minél hamarabb teszünk valamit a probléma megoldása vagy enyhítése érdekében, annál nagyobb esélye van a gyermekünknek a fejlődésre.